Bejegyzések tőle Pákay Viktória

„Hogy az árnyékból is lássuk a Napot” – élménybeszámolók BAZ megyéből

Borsod-Abaúj-Zemplén megye volt az egyik legaktívabb terület az országból, nagyon sok programmal jelentkeztek az itt működő intézmények, szervezetek, közösségek. A már lezajlott színes programokból olvashatnak ízelítő.   „Hogy az árnyékból is lássuk a Napot” címmel tartott bemutatkozó estét a miskolci Napraforgó Egyesület a Közösségek Hete keretében a Herman Ottó Múzeum, Miskolci Galéria – Feledy Ház […]

Országszerte zajlanak a megyei programok a Közösségek Hetén

Május 8-án országszerte elindult a Közösségek Hete színes, izgalmas programokkal. Ízelítőül néhány megyei rendezvény, amely már sikeresen lezajlott a programsorozat keretében.   Május 6-án, 11 órakor vette kezdetét a 2017-es Miskolci Grafikai Triennále a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galériában, amely egyben a Közösségek Hete országos programsorozat Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyitányát is jelentette. A grafikának, a […]

Elindult az országszerte csaknem 900 programmal zajló Közösségek Hete

Ünnepeld a közösséged!   „Együtt tenni, együtt lenni jó” — a fiatal mágocsi tehetségek műsorával és jövőtervező workshoppal indult útjára a Közösségek Hete országos programsorozat, melyet idén rendeznek meg először, és így is csaknem 900 rendezvény között válogathatnak az érdeklődők.  A 2017. május 8. és 14. között meghirdetett rendezvénysorozat olyan programoknak ad teret, amelyek kifejezik […]

Május 8-án indul a Közösségek Hete

Ünnepeld a közösséged! Idén először Közösségek Hete! Csaknem kilencszáz programot kínál a május 8-án induló Közösségek Hete országos rendezvénysorozat, melynek keretében egy héten át egészen május 14-ig várják színes eseményekkel az érdeklődőket országszerte. Az idén első alkalommal megrendezendő programsorozattal a szervezők egy évente visszatérő hagyományt szeretnének teremteni. A rendezvény fő célja, hogy az egyre inkább […]

Tarts velünk a Közösségek Hetén! / 6.

A Közösségek Hete programsorozat egyik kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a települések helyi értékeinek, hagyományainak  ápolására. Ezúttal olyan programokat ajánlunk, amelyek által betekinthetünk e közösségek hagyományőrző, identitást erősítő tevékenységébe is – legyen az kézimunkázás vagy népdalkör, kicsik tánca vagy virágültetés, művészeti foglalkozás, vagy kalákában végzett munka. Közösen emlékezve a múltra – együtt tervezve a […]

Tarts velünk a Közösségek Hetén! / 5.

Akár egyszerű érdeklődőként, akár a kultúra valamely területén tevékenykedő szakmabeliként vág neki az ember a Közösségek Hete programsorozatnak, számos alkalmat talál ismeretei bővítésére. Ezekből a tudásmegosztó programokból válogattunk ajánlónkban.   A Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesületének vállalkozások, egyesületek, klubok, magánszemélyek a tagjai. Első megmozdulásuk néhány fűzfa elültetése volt a város területén lévő körforgalmakba, majd […]

Tarts velünk a Közösségek Hetén! / 4.

Egészséges életmód-programokat ajánlottunk előző sorozatunkban, a most összegyűjtött válogatásunkban pedig arra biztatjuk Önöket, piciket és nagyokat, hogy kicsit pihenjenek, mélyedjenek el az irodalomban, nézzenek be a könyvtárba! Különösen érdemes ezt megtenni Szigetváron, vagy felkeresni az Ex Libris Olvasókör programjait, vagy Cegléden megnézni, hogyan működik a Nagyi-net, meg a Babajátszó, ahol az önkéntesek is segítenek. Ha […]

Tarts velünk a Közösségek Hetén! / 3.

Köztudott, hogy a közösséghez tartozás jótékonyan befolyásolja az ember testi-lelki egészségét, csökkenti a stresszt, illetve segíti annak feldolgozását. A Közösségek Hete jó alkalom, hogy az egészségünkre figyelmet fordítsunk – méghozzá jó társaságban, közösségben! A Közösségek Hetének részvevőit bemutató sorozatunkban ezúttal az egészséges életmód áll a középpontban. A Dánszentmiklósi Művelődési és Sportház május 13-án Sport- és […]