Villámcsődülettel lepték meg a falu lakóit a szervezők

A helyi értékek feltárása és bemutatása, a közösségi érzés erősítése állt a megyei programok középpontban a Közösségek Hetén. 

 

Villámcsődülettel lepték meg a falu lakóit a szervezők

Tengelic település a Közösségek Hete rendezvénysorozatra hagyományteremtő szándékkal egy flashmob-bal készült, ami a helyi lakosok részvételével és kis közösségeiből állt össze. Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül – csendült fel a dal a tengelici faluház előtt tartott program során. Zenészek, énekesek, táncosok és más lelkes tengeliciek fogtak össze és lepték meg a falu lakóit rövidke alkalmi műsorral a Közösségek Hete országos program kapcsán.

 

Helyi értékek bemutatása Medinán

Medinán több programmal is készültek a Közösségek Hetére. Helyi Értéktárat és a helytörténeti ismereteket népszerűsítő programként került megrendezésre a ” Ki mit tud?” vetélkedő, amelyet óvodás, általános iskolás és felnőtt korosztály számára szerveztek

Péntek délelőtt az óvodások és iskolások vettek részt a vetélkedőn, ahol a településen helytörténeti séta közben a helyi értékeket, épületeket ismerhették meg. Az esti programon négy öttagú csoport versenyzett az első helyért. A rendezvény borkóstolóval folytatódott, a borokat a helyi boros gazdák adományozták. Mindenki oklevélben és ajándékkönyvben részesült.

Május 13-án, szombaton a medinai helyi zenei értékeket mutatták be az érdeklődő közönségnek. Elsőként a medinai zenepedagógus, Siklósi Krisztián által felkészített óvodások magával ragadó műsorát láthatták az érdeklődők. A helyi zenei szakosztály citera, furulya, gitár,- és ének szakkör, a Medinski Dukati szerb tánccsoport is felléptek. A nyugdíjasok és a Miss-Sió Református kórus is készültek zenei repertoárral, és kápráztatták el a közönséget. A program végén az óvónők színjátszó köre tette még vidámabbá a hangulatot. Az est folyamán pedig a Medinai Gazdakör borászai saját boraikat kínálták kóstolásra, és emellett még regionális zenésztalálkozóra is sor került.

 

A könyvtár szervezésében a Közösségek Hete utolsó napján, vasárnap délután irodalomkedvelők gyűltek össze a medinai Művelődési Házban. Az délutáni órákban tartott rendezvény különlegessége abban állt, hogy a tizenkét fellépő által előadott és ott elhangzott novellák, költemények, ill. versek legnagyobb része a helyi lakosok saját szellemi termékei. A program házigazdája, Kovács Gábor előadóművész az egyik szavaló lelkes kisdiákot még gitáros zenével is kísérte.

 

 

Kosztüm – terápiás workshopp

A tabi művelődési házban Színház terápiás workshoppal készült gyermekek és felnőttek számára a Kosztüm Egyesület vezetője, Kádár-Szigeti Annamária május 13-án. Mindkét foglalkozás izgalmas, különböző készségeket és önismeretet fejlesztő, remek közösségi együttlét volt. A szervező az egyesület fontos küldetésének tekinti a hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekek, fiatalok felkarolását. Várható a sikeres program folytatása!

 

Játék 6árok nélkül
Baj község adott otthont első alkalommal a Játék 6árok nélkül programnak. Vértesszőlős, Baj, Dunaalmás, Neszmély és Almásfüzitő diákjai vetélkedtek 10 fős csapatokkal a díjakért. A játék elsődleges célja a 10-18 év közötti fiatalok megszólítása, megtalálása volt egy közös ismeretszerző és ügyességi játék során. A téma: az egyes részt vevő települések, azok bemutatása, megismertetése fiatalok szemszögéből.

 

 

Első szekszárdi utamról – Török Sophie naplója

A Babits Mihály Emlékházban Török Sophie szavai elevenedtek meg Rubányi Anita előadóművész-múzeumpedagógus előadásában, aki részleteket olvasott fel Babits Mihály nejének naplójából – “Első szekszárdi utamról” címmel –, amelyet Török Sophie csak a költő halála után adott ki. Valódi időutazásban volt részük azoknak, akik ellátogattak a költő szülőházába, hiszen a szobák, lépcsők, folyosók, régi bútorok, fényképek új jelentéssel teltek meg, életre keltek a felolvasott sorok hatására.

 

Nyárnyitó Buli a szekszárdi Prométheusz Parkban

Május 13-án, szombaton tartotta a megyei ifjúság Nyárnyitó Buliját a szekszárdi Prométheusz Parkban. A rendezvényen a város civil szervezetei mutatkoztak be, valamint a régió ifjú zenészei kaptak rá lehetőséget, hogy színpadra lépjenek. A Polip Ifjúsági Egyesület és a Szekszárdi Ifjúsági Önkormányzat szervezőként jelent meg, hozzájuk pedig több civil szervezet csatlakozott: a Caritas Rév, a Segíts rajtam! Hátrányos Helyzetűekért Alapítvány, a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, a KIMMTA Zsibrik, a Harmadik Évezred Tolna Megyéje Egyesület, valamint a Vakok és Gyengénlátók Tolna megyei Egyesülete. A délutáni aktivitások és játékok helyét estére a zenekarok vették át. A színpadon az Idióták, a No CFC,  a Sirens Chant, a Mody Blues Band és a Sonic Rise szórakoztatta a közönséget.